ruji

 

 
 
Magyar Adria Yacht Club
Skipper Kupa
Annak szólt ez a regatta, aki szívesen vitorlázott neves versenyzõk, a leghíresebb magyar bajnokok, olimpikonok irányításával.

Különleges versenyt rendeztünk, idén elsõ alkalommal az Adrián. A cég egyforma Bavaria 44-es charterhajóira érkezett csapatok a magyar vitorlássport legnagyobb egyéniségei közül meghívott öt kormányos irányításával versenyeztek. Mindannyian olimpikonok, sokszoros nemzeti bajnokok. Detre Szabolcs és Detre Zsolt, akik vitorlázásban mindeddig egyedül szereztek érmet Magyarországnak olimpián, és Pomutz Tamás Európa-bajnok, aki jelenleg szövetségi kapitány is. A skipperek sorát a tizennyolcszoros nemzeti bajnok Székely Antal és a négyszeres Kékszalag gyoztes Tuss Miklós, a magyar vitorlázás doyenje tette teljessé.

A versenyre benevezett csapatok között régi vitorlázók és teljesen kezdõk is akadtak. A maximum nyolc fõs csapatok skipper nélkül nevezhettek a hatnapos viadalra. A hajókat az említett versenyzõk irányították, és futamonként hajót, csapatot cseréltek egymással. Így a résztvevõk minden nap
más-más bajnokot figyelhettek közelrõl versenyzés közben, és eközben persze tanulhattak tõlük. A versenyrendezoséget szintén olimpikon, Ruják István irányította.
A csapatokon belül is akadtak magyar bajnokok. A címek összeszámlálása után kiderült, hogy 99 magyar bajnoki címet számláló mezõny gyûlt össze.

A verseny két olimpiai rendszerû pálya-, és három érdekes túrafutamból állt, amelyek mindvégig kitunõ szélviszonyok között zajlottak. Eközben a mezony Sukosanból indulva – minden éjszakát más-más kikötõben töltve -, bejárta a Kornáti szigetvilágot.

A verseny a nagy nevekhez méltó módon szoros és élvezetes volt. A többórás futamok végén is minimális különbséggel futottak célba a hajók. A gyõzelmet végül Székely Antal szerezte meg Tuss Miklós, és Detre Szabolcs elõtt. A csapatok külön értékelt versenyét a balatoni vitorlázókból Koltay Gusztáv szervezésében összeállt „A sztárosok” fantázianevû társulat nyerte. Velük azonos pontszámmal végezett a meglepõen jól teljesítõ médiacsapat Szabó Sipos Barnabás vezetésével, míg harmadik Lénárt Ákos csapata lett.
A regatta végén a skipperek szavazatai alapján All-Star legénységet is hirdettünk!

A verseny nevezési díja 2.890,- Euro/hajó volt.


 

Tuss Miklós

Detre Szabolcs

Detre Zsolt

Pomucz Tamás

Székely Antal

A versenyrendezõség vezetõje: Ruják István